Nincs is jobb kómásan ébredni reggel. A tükörbe néztem és nem láttam mást csak egy nyúzott arcot. Kár, hogy így is be kell mennem dolgozni. A hálószobám felé vettem az irányt, hogy felvegyek valami göncöt. A gardróbomba egy tükör van beleépítve, hogy még mielőtt elindulnék megnézhessem, hogy milyen külsőben lát a világ. De mielőtt meggyőzöttem volna róla, hogy jól nézek ki piros betűket találtam a tükrön. Ezeket tudtam kisilabizálni:
"Helló Abbie! Ugye emlékszel még rám? Hogy ez-e a második levél? Pontosan. És hidd el nagyon érdekes információkat mondok majd el neked ha velem tartasz.
Az első feladat. Menj el oda ahol először érezted meg, hogy vámpír vagy. És ne merészeld rávágni, hogy ez nem normális, mert nagyon jól tudod, hol és mikor történt ez. Úgyhogy nyomás!
Your friend:)"
-Ez rúzs? -meredtem rá a tükörre. -Ez nem normális! Már egyébként is megfogadtam, hogy soha többet nem megyek arra a helyre.... -majd ránéztem a csuklómra.
Kétezret írtunk. Tavasz volt, talán május. A város végén lévő levendula kertben voltam. Jól ismertem a tulajt. Mindig oda jártam kiüríteni a fejem. Amikor egyszer csak mintha egy villám csapott volna belém, kiejtettem a teámat a kezemből, az arcom eres,vörös lett és a fejem azt hittem szétrobban. Egy suttogó hang halkan ennyit súgott a fülembe: "Vous ne vivez pas plus long, vous extistez seulement!" Ez annyit tesz: "Többé nem élsz, csak létezel!"
És amikor ezt a mondatot kimondta a csuklómon egy vérrel teli kémiai üvegcsét láttam. Sokan kérdezték, hogy miért ez vagy, hogy ez mit szimbolizál. De persze én a kezdetektől tudtam mit akar ez jelenteni. Azt, hogy én az emberiség számára egy különleges, mutálódott valaki vagyok. Tehát én vagyok az üvegcse és bennem van az emberek vére.
Arra gondoltam, hogy egy frászt megyek oda, de valahol motoszkált bennem a kíváncsiság, hogy vajon miért kellene odamennem... Szokás szerint levágtattam a garázsba és elindultam a kert felé.
Amikor odaértem egy szörnyű látvány fogadott. Az olykor gyönyörű, tiszta porta most egy ronda, koszos hely. A táblán alig látszanak a betűk és a levendulák már aszaltak. A nyikorgó kapu kissé megijesztett és mintha követett volna valaki. Nem követett, előttem volt valaki. És nem volt más mint Robert a kert tulajdonosa.
-Na erre nem számítottál Abbie? Azok után, hogy itthagytál meghalni...Azt hittem barátok vagyunk.
-Robert?Veled mi történt? -ahogy végignéztem rajta, feltűntek a vámpírfogai és eszembe jutott mi is lett vele.
Amikor megjelent a furcsa tetkó rajtam annyira éhes lettem, hogy nem tudtam magamnak parancsolni és kiszívtam Robert vérét. Hihetetlenül jól esett de mikor végeztem szörnyű bűntudatom volt...
-Jaj, kérlek. Tudod te mi történt! Hidd el én is megjegyeztem egy életre.
-Robert sajnálom. Az nem én voltam!
-Hát sajnálhatod. Szarok rá! Hideg a testem, vörös lesz a szemem ha éhes vagyok és embereket ölök meg! Egykor én is az voltam!
-Tudom milyen érzés..És sajnálom, nagyon-nagyon sajnálom!
-Kotródj el!
-De várj!Ki tett vámpírrá?
-Your friend. Ezt a levelet küldi neked. -és mikor ezt kimondta fogott egy pisztolyt és lelőtte magát.
Sikítottam és a vérrel lecsöpögtetett levéllel futottam a kocsim felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése