Nincs is jobb kómásan ébredni reggel. A tükörbe néztem és nem láttam mást csak egy nyúzott arcot. Kár, hogy így is be kell mennem dolgozni. A hálószobám felé vettem az irányt, hogy felvegyek valami göncöt. A gardróbomba egy tükör van beleépítve, hogy még mielőtt elindulnék megnézhessem, hogy milyen külsőben lát a világ. De mielőtt meggyőzöttem volna róla, hogy jól nézek ki piros betűket találtam a tükrön. Ezeket tudtam kisilabizálni:
"Helló Abbie! Ugye emlékszel még rám? Hogy ez-e a második levél? Pontosan. És hidd el nagyon érdekes információkat mondok majd el neked ha velem tartasz.
Az első feladat. Menj el oda ahol először érezted meg, hogy vámpír vagy. És ne merészeld rávágni, hogy ez nem normális, mert nagyon jól tudod, hol és mikor történt ez. Úgyhogy nyomás!
Your friend:)"
-Ez rúzs? -meredtem rá a tükörre. -Ez nem normális! Már egyébként is megfogadtam, hogy soha többet nem megyek arra a helyre.... -majd ránéztem a csuklómra.
Kétezret írtunk. Tavasz volt, talán május. A város végén lévő levendula kertben voltam. Jól ismertem a tulajt. Mindig oda jártam kiüríteni a fejem. Amikor egyszer csak mintha egy villám csapott volna belém, kiejtettem a teámat a kezemből, az arcom eres,vörös lett és a fejem azt hittem szétrobban. Egy suttogó hang halkan ennyit súgott a fülembe: "Vous ne vivez pas plus long, vous extistez seulement!" Ez annyit tesz: "Többé nem élsz, csak létezel!"
És amikor ezt a mondatot kimondta a csuklómon egy vérrel teli kémiai üvegcsét láttam. Sokan kérdezték, hogy miért ez vagy, hogy ez mit szimbolizál. De persze én a kezdetektől tudtam mit akar ez jelenteni. Azt, hogy én az emberiség számára egy különleges, mutálódott valaki vagyok. Tehát én vagyok az üvegcse és bennem van az emberek vére.
Arra gondoltam, hogy egy frászt megyek oda, de valahol motoszkált bennem a kíváncsiság, hogy vajon miért kellene odamennem... Szokás szerint levágtattam a garázsba és elindultam a kert felé.
Amikor odaértem egy szörnyű látvány fogadott. Az olykor gyönyörű, tiszta porta most egy ronda, koszos hely. A táblán alig látszanak a betűk és a levendulák már aszaltak. A nyikorgó kapu kissé megijesztett és mintha követett volna valaki. Nem követett, előttem volt valaki. És nem volt más mint Robert a kert tulajdonosa.
-Na erre nem számítottál Abbie? Azok után, hogy itthagytál meghalni...Azt hittem barátok vagyunk.
-Robert?Veled mi történt? -ahogy végignéztem rajta, feltűntek a vámpírfogai és eszembe jutott mi is lett vele.
Amikor megjelent a furcsa tetkó rajtam annyira éhes lettem, hogy nem tudtam magamnak parancsolni és kiszívtam Robert vérét. Hihetetlenül jól esett de mikor végeztem szörnyű bűntudatom volt...
-Jaj, kérlek. Tudod te mi történt! Hidd el én is megjegyeztem egy életre.
-Robert sajnálom. Az nem én voltam!
-Hát sajnálhatod. Szarok rá! Hideg a testem, vörös lesz a szemem ha éhes vagyok és embereket ölök meg! Egykor én is az voltam!
-Tudom milyen érzés..És sajnálom, nagyon-nagyon sajnálom!
-Kotródj el!
-De várj!Ki tett vámpírrá?
-Your friend. Ezt a levelet küldi neked. -és mikor ezt kimondta fogott egy pisztolyt és lelőtte magát.
Sikítottam és a vérrel lecsöpögtetett levéllel futottam a kocsim felé.
2014. április 28., hétfő
2014. április 27., vasárnap
2.fejezet
Na már csak ez hiányzott. Hogy még valaki megtudja, hogy ki is vagyok. Nem elég ennek a rohadt életnek ha csak az exem és én tudom?
Na mármost, ha a főnököm tudja, hogy vámpír vagyok, abban biztos lehetek, hogy újra leülhetek a fotelembe egy tál fagyival karikázgatni az újságokban az álláshirdetéseket. Nincs mese, ha az ember meg akar élni, dolgozzon.
Szóval görnyedt testtartással mentem az igazgatói iroda felé. Kopogtattam, de semmi válasz. Benyitottam és az igazgató széles mosollyal mondta:
-Kérem, foglaljon helyet! -az idióta vigyorgása már az őrületbe kergetett -"Tudom ki vagy Abbie!"Ezt a levelet küldték neked. Itt találtam az asztalomon. Valaki nagyon titokzatos! Elárulja ki az?
-Őszintén? Még én se tudom ki a feladó... -mondtam komoly arccal.
-Na jó Abbie Haver!Menj dolgozni ha nem bízol bennem! -mondta nevetne.
Én annyira nem találtam viccesnek... Azt hittem berosálok míg odaértem az irodába. Ő meg még viccelődik? Na mindegy, a főnököm és én két külön bolygók vagyunk, tehát ezen sem kellett volna meglepődnöm...újabb meglepetés, hurrá!
Ahogy az asztalomhoz értem azon gondolkoztam, hogy engedjek a kíváncsiságomnak vagy szabjak határokat. Végül arra jutottam, hogy majd inkább otthon olvasom el a titokzatos feladó üzenetét, nehogy valamelyik hülye kollégám beleolvasson. Beledugtam a levelet a táskám legaljára és elkezdtem írni.
-Sziaa Abbieee! Itt a mai rész témája. Elég lehangoló de te gondolom megküzdesz vele. -mondta és elém tolt egy pedrivet.
Gyorsan csatlakoztattam a laptopommal és már néztem is a híradó egy kis részletét.
"Egy 23 éves férfi holttestét a Gand tó partján találták meg tegnap tizenhét óra tájban. A nyakán apró csípések voltak találhatóak és a csuklóján egy vágás. A rendőrök mai napig keresik a választ, hogy mi történhetett. Ha bármi információjuk van írják meg nekünk a hirtv@freemail.hu email címre."
Nagyon jó. Tehát nem csak én vagyok vámpír ebben a kis városban. Mert, hogy én tegnap nem öldöstem az is biztos. Szerencsére én a zacskós vérhez szoktam. Bár néha-néha igazán megkívánom valaki édes vérét, de muszáj valahogy visszafogni magam, elvégre nem igazán lenne helyes valakit meggyilkolni.
A tervemben az szerepelt, hogy ki megyek a tóhoz és nyomokat keresek. Nem is haboztam. Egy, mert nagyon érdekes ügynek tűnt. Kettő, szeretném tudni ki a másik vámpír, vagy ha vannak többen is, méginkább. Ez a két ok elegendő volt ahhoz, hogy bepattanjak a kocsimba.
Vezetés közben azon gondolkoztam, hogy mivel a kocsimban senki sem lát elolvashatom a levelet. Tehát beparkoltam és kikaptam az olvasnivalót.
"Csak nem a Grand tónál vagy?! Hogy ismerlek! Idefigyelj Abbie! Nem te vagy az első vámpír, sem a megváltó! Ne sajnáltasd már magad, és ne nyafogj azon, hogy milyen szar az életed... Senkit sem érdekel. Most pedig nagyon figyelj arra amit mondok. Ha hallgatsz rám akkor nagyon okos csapattársak lehetünk. Várd meg a második levelet addig NE csinálj semmit! Vagy mindennek vége!
Your friend:) "
Az igen! Ilyen levelet írni és a végére egy mosolygós fejet is illeszteni. Van ízlése! Kit érdekel -gondoltam és összetéptem a levelet.
Az idő borongós lett és a ballon kabátomhoz el kellett volna egy sál is. Szerencsére a csomagtartóba beraktam egyet reggel. Ahogy kinyitottam megláttam egy újabb levelet.
"Na-na... Nem erről volt szó! Abbie ha még egyszer megengedsz magadnak egy ilyen baklövést pokollá teszem az életed. És ne! Ne merészelj a rendőrségre gondolni! Túl jól ismerlek! Én szabom meg neked a határokat! Most én irányítalak mert magadban nem sok mindenre mennél...Ne feledd a mindennek vége alatt a te életedet is értettem!
Your friend:)
Fantasztikus! Most már ezt a nyomorult életemet is elakarják venni tőlem. Muszáj lesz hallgatnom erre a valakire, mert elég komolynak hangzik. Remélem a végén tényleg valami jó sül majd ki...
Beszálltam az autómba és hazafelé vettem az irányt. Ledobtam a kulcsom és a kabátom mikor haza értem és szappanoperát nézve, egy csomag vért szürcsölgetve gondolkoztam, vajon miért nekem ír ez a bizonyos 'Your friend'.
Na mármost, ha a főnököm tudja, hogy vámpír vagyok, abban biztos lehetek, hogy újra leülhetek a fotelembe egy tál fagyival karikázgatni az újságokban az álláshirdetéseket. Nincs mese, ha az ember meg akar élni, dolgozzon.
Szóval görnyedt testtartással mentem az igazgatói iroda felé. Kopogtattam, de semmi válasz. Benyitottam és az igazgató széles mosollyal mondta:
-Kérem, foglaljon helyet! -az idióta vigyorgása már az őrületbe kergetett -"Tudom ki vagy Abbie!"Ezt a levelet küldték neked. Itt találtam az asztalomon. Valaki nagyon titokzatos! Elárulja ki az?
-Őszintén? Még én se tudom ki a feladó... -mondtam komoly arccal.
-Na jó Abbie Haver!Menj dolgozni ha nem bízol bennem! -mondta nevetne.
Én annyira nem találtam viccesnek... Azt hittem berosálok míg odaértem az irodába. Ő meg még viccelődik? Na mindegy, a főnököm és én két külön bolygók vagyunk, tehát ezen sem kellett volna meglepődnöm...újabb meglepetés, hurrá!
Ahogy az asztalomhoz értem azon gondolkoztam, hogy engedjek a kíváncsiságomnak vagy szabjak határokat. Végül arra jutottam, hogy majd inkább otthon olvasom el a titokzatos feladó üzenetét, nehogy valamelyik hülye kollégám beleolvasson. Beledugtam a levelet a táskám legaljára és elkezdtem írni.
-Sziaa Abbieee! Itt a mai rész témája. Elég lehangoló de te gondolom megküzdesz vele. -mondta és elém tolt egy pedrivet.
Gyorsan csatlakoztattam a laptopommal és már néztem is a híradó egy kis részletét.
"Egy 23 éves férfi holttestét a Gand tó partján találták meg tegnap tizenhét óra tájban. A nyakán apró csípések voltak találhatóak és a csuklóján egy vágás. A rendőrök mai napig keresik a választ, hogy mi történhetett. Ha bármi információjuk van írják meg nekünk a hirtv@freemail.hu email címre."
Nagyon jó. Tehát nem csak én vagyok vámpír ebben a kis városban. Mert, hogy én tegnap nem öldöstem az is biztos. Szerencsére én a zacskós vérhez szoktam. Bár néha-néha igazán megkívánom valaki édes vérét, de muszáj valahogy visszafogni magam, elvégre nem igazán lenne helyes valakit meggyilkolni.
A tervemben az szerepelt, hogy ki megyek a tóhoz és nyomokat keresek. Nem is haboztam. Egy, mert nagyon érdekes ügynek tűnt. Kettő, szeretném tudni ki a másik vámpír, vagy ha vannak többen is, méginkább. Ez a két ok elegendő volt ahhoz, hogy bepattanjak a kocsimba.
Vezetés közben azon gondolkoztam, hogy mivel a kocsimban senki sem lát elolvashatom a levelet. Tehát beparkoltam és kikaptam az olvasnivalót.
"Csak nem a Grand tónál vagy?! Hogy ismerlek! Idefigyelj Abbie! Nem te vagy az első vámpír, sem a megváltó! Ne sajnáltasd már magad, és ne nyafogj azon, hogy milyen szar az életed... Senkit sem érdekel. Most pedig nagyon figyelj arra amit mondok. Ha hallgatsz rám akkor nagyon okos csapattársak lehetünk. Várd meg a második levelet addig NE csinálj semmit! Vagy mindennek vége!
Your friend:) "
Az igen! Ilyen levelet írni és a végére egy mosolygós fejet is illeszteni. Van ízlése! Kit érdekel -gondoltam és összetéptem a levelet.
Az idő borongós lett és a ballon kabátomhoz el kellett volna egy sál is. Szerencsére a csomagtartóba beraktam egyet reggel. Ahogy kinyitottam megláttam egy újabb levelet.
"Na-na... Nem erről volt szó! Abbie ha még egyszer megengedsz magadnak egy ilyen baklövést pokollá teszem az életed. És ne! Ne merészelj a rendőrségre gondolni! Túl jól ismerlek! Én szabom meg neked a határokat! Most én irányítalak mert magadban nem sok mindenre mennél...Ne feledd a mindennek vége alatt a te életedet is értettem!
Your friend:)
Fantasztikus! Most már ezt a nyomorult életemet is elakarják venni tőlem. Muszáj lesz hallgatnom erre a valakire, mert elég komolynak hangzik. Remélem a végén tényleg valami jó sül majd ki...
Beszálltam az autómba és hazafelé vettem az irányt. Ledobtam a kulcsom és a kabátom mikor haza értem és szappanoperát nézve, egy csomag vért szürcsölgetve gondolkoztam, vajon miért nekem ír ez a bizonyos 'Your friend'.
2014. április 26., szombat
1.fejezet
Nem tudod ki vagy? Semmi probléma,én se tudtam. Szépen lassan szembesültem azzal, nem csak más vagyok hanem egy szörnyeteg. De annyira nem utáltam ezt az életet, hogy öngyilkos legyek. Szeretek élni. Szeretem meglátni a dolgokban a szépet, a sötétséget, és az örömöt. Így hát muszáj volt a mostani életemben is megtalálni a jó dolgokat. Igaz nehezen és bánattal, de nem adom fel, nem éppen az a fajta vagyok.
Amikor tükörbe néz az ember, nem lát meglepetést csak ugyanazt az arcot melyet ismer. Néha unja és utálja. Bár nekem meglepetés volt, mégis az utálat ott volt a fejemben és a szememben. November volt. Az őszi falevelek sodródtak a széllel. Jámbor a szél is. Megélt hideget, meleget. Nos, én is utána megyek. Meg kell mindenfélét élnem, eddig így hiszem. Bár ki tudja, lehet ez lesz a második életem ami olyan csodálatos lesz, hogy sose fogok belefáradni. Még nem tudom. Azt viszont tudom, hogy lassan ébreszt majd a vekker és munkába kell mennem. És tessék már csörög is, de nem akarom megállítani. Hagy higgye, hogy zavar. Már nem zavar. Többé nem. Sőt kellemes ez a hang, olyan mintha ezer csengővel játszana egy kisgyerek. Idegesít, feldühít de kontrollálom magam. Idétlen ahogy csörög. Én nagyobb vagyok, felülemelkedek. Felkelek anélkül, hogy elállítanám a zajt.
A fürdőszobába lezuhanyzom. A virgonc cseppek végiggördülnek a testemen, és a tusfürdő vidám buborékot fúj. Aztán egy kis smink majd a ruháimat lustán, fáradtan veszem fel. Elhagyom a házat felkészülve arra, hogy a sok lakótárs kérdezgeti:"Mi a baj Abbie? "Abbie miért vagy ilyen szomorú?"
Erre csak egy válasz van:
Meghalt az egyik részem, mert igen egy gyilkos vagyok. Egy kibaszott gyilkos. Vérrel táplálkozom és ami a legrosszabb, hogy nem tudom magam visszafogni ha éhes vagyok.
Sikeresen kijutottam a házból minden kérdezgetés nélkül. Most Joehoz vettem az irányt egy kávéért. Igaz ez már nem hat nekem de mégis az illata emlékeztet arra, hogy milyen jó volt amikor még ez adta az energiát és persze ez az illat emlékeztet Bryanre akivel először itt találkoztam. Hogy bele vagyok-e zúgva? Csak voltam. Miután megtudta,hogy ki és mi vagyok, ott hagyott a kávézóba. Azóta nem is láttam. Talán kiköltözött Németországba, vissza az anyjához. Ilyen emberre nincs szükségem.
Mindjárt nyolc óra lesz én pedig a múlton töprengek. Nem hiszem, hogy még egyszer visszavennének ha elkésnék. Nem vagyok egy zseni, hogy mindent elnézzenek nekem. Csupán írok. Leírom ami bánt, ami örömet szerzett nekem és minden egyebet.
Beértem a munkahelyemre ahol rögtön az főnököm hivatott méghozzá ezzel:
"Abbie Stone jöjjön az irodámba. Tudom ki vagy Abbie!"
Amikor tükörbe néz az ember, nem lát meglepetést csak ugyanazt az arcot melyet ismer. Néha unja és utálja. Bár nekem meglepetés volt, mégis az utálat ott volt a fejemben és a szememben. November volt. Az őszi falevelek sodródtak a széllel. Jámbor a szél is. Megélt hideget, meleget. Nos, én is utána megyek. Meg kell mindenfélét élnem, eddig így hiszem. Bár ki tudja, lehet ez lesz a második életem ami olyan csodálatos lesz, hogy sose fogok belefáradni. Még nem tudom. Azt viszont tudom, hogy lassan ébreszt majd a vekker és munkába kell mennem. És tessék már csörög is, de nem akarom megállítani. Hagy higgye, hogy zavar. Már nem zavar. Többé nem. Sőt kellemes ez a hang, olyan mintha ezer csengővel játszana egy kisgyerek. Idegesít, feldühít de kontrollálom magam. Idétlen ahogy csörög. Én nagyobb vagyok, felülemelkedek. Felkelek anélkül, hogy elállítanám a zajt.
A fürdőszobába lezuhanyzom. A virgonc cseppek végiggördülnek a testemen, és a tusfürdő vidám buborékot fúj. Aztán egy kis smink majd a ruháimat lustán, fáradtan veszem fel. Elhagyom a házat felkészülve arra, hogy a sok lakótárs kérdezgeti:"Mi a baj Abbie? "Abbie miért vagy ilyen szomorú?"
Erre csak egy válasz van:
Meghalt az egyik részem, mert igen egy gyilkos vagyok. Egy kibaszott gyilkos. Vérrel táplálkozom és ami a legrosszabb, hogy nem tudom magam visszafogni ha éhes vagyok.
Sikeresen kijutottam a házból minden kérdezgetés nélkül. Most Joehoz vettem az irányt egy kávéért. Igaz ez már nem hat nekem de mégis az illata emlékeztet arra, hogy milyen jó volt amikor még ez adta az energiát és persze ez az illat emlékeztet Bryanre akivel először itt találkoztam. Hogy bele vagyok-e zúgva? Csak voltam. Miután megtudta,hogy ki és mi vagyok, ott hagyott a kávézóba. Azóta nem is láttam. Talán kiköltözött Németországba, vissza az anyjához. Ilyen emberre nincs szükségem.
Mindjárt nyolc óra lesz én pedig a múlton töprengek. Nem hiszem, hogy még egyszer visszavennének ha elkésnék. Nem vagyok egy zseni, hogy mindent elnézzenek nekem. Csupán írok. Leírom ami bánt, ami örömet szerzett nekem és minden egyebet.
Beértem a munkahelyemre ahol rögtön az főnököm hivatott méghozzá ezzel:
"Abbie Stone jöjjön az irodámba. Tudom ki vagy Abbie!"
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)